2012. jan. 27., péntek
#1331
16:33:59, maya írta
| még nincs komment
ma már bicikliztem vagy két órát, hétkor keltem, jógáztam, iskolába mentem, ismerkedős ebédet szerveztem jövőhétre, boroztam az ebéd mellé, mostam, lett pár jó ötletem, meg cikk elképzelésem, csak időből nem lett több, de valami majdcsak lesz. a héten még munka meg lelkesedés is esett be, le-fel, ide-oda, át, rá, össze-vissza, így megy ez. valami hangulatstabilizátor kéne fejleszteni különbenmeg.
2012. jan. 25., szerda
#1330
19:56:09, maya írta
| még nincs komment
árapály, holdfény, szélfordulás, nincs oka, és mégis megint látok célokat meg értelmeket, azért szeretném, ha nem dobálna néhány kémiai elem ide meg oda folyamatosan, meg ha odaérnék koncertre, de nem, munkaféle, legalábbis reméljük az lesz belőle és persze nem készül el időben (tökéletesen az én hibám)
a metálról meg a magyar absztrakt hiphopra váltottam, fura dolgok ezek.
2012. jan. 24., kedd
#1329
17:56:26, maya írta
| még nincs komment
remélem csak a biológia beszél belőlem, de csúszik ki a kezemből és nem értem miért, hol engedtem el, hova tűnik az energia, mi van velem? nem a kedvenc érzésem és gyanítom torkolatokat lehetne rekeszteni a posztokkal, ilyenekkel meg hajamnál fogva felhúzósokkal és annyira, de annyira szeretném, ha most egyszercsak kivételesen felhúzna valaki, nem nekem kéne (tudom, tudom a külső segítség mindig csak időleges) ha nem lennének ezek a gondolatok itt a fejemben.
nem működnek itt a szokásos tüneti kezelések, nem az én terepem, nem tudom merre menjek, és ez szerencse is, valahol úgy hiszem. hogy mennyire vágyom egy éjszakai hazasétára valami buliból, hajnalig beszélgetésre a gangon vagy csak betérni valahová, ahol vártok rám, hogy ettől jobb, vagy rosszabb, hagyjuk is, szeretném néma érvrendszerek helyett végre kimondani a számon dolgokat és nem megy. hozzá is szeretnék beszélni, de néha nem megy néha nem merek. mintha egy csúszda lenne amin megállíthatatlanul pergünk lefele, szeretnék elkapni valamit, mentőövet vagy kötelet, kötelet kell dobj kedves. de persze nem így megy, ha én bezárkózom, ő méginkább, ha elvonulok magamon belülre nem hámoz ki okosan, hámozni kéne még nekem is őt. (most azért hogy bánok dolgokat, régi ügyeket döntéseket, pedig annak idején milyen jó ötletnek tűntek és jaj, azért lehet lenne, amiben okosabb lennék ha újra kezdhetném - persze ki lennék akkor, nem ez az itteni-mostani én. ha mondták volna is ugyanúgy teszem.
tudom nem kéne ezen gondolkodnom, de néha eszembe jut, hogy az egész mostani életem arra épül, hogy mi együtt tovább, mindent, és mi van, ha nem? akkor üres marad a tenyerem teljesen. és tényleg, mi van ha nem? hogyan lehet tovább? mi van azután? és mi van ezután? 1 év és 7 hónap és együttélés után? hogyan őrzöd? hogyan őrzöd magad?
néha azt gondolom, erősebb, jobb vagyok egyedül. aztán eszembe jutnak napok nélküle és nevetnem kell, dehogy jobb neked. de nem érzem épp boldognak magam, és van több teóriám is, az előrevivő talán az, hogy azért, mert nem magamnak rakom a díszleteket, mert a körülményeket nem szeretem, nem látom, merre haladok, mert hiába élek egy másik országban, nem történik semmi velem. és tenni kell ez ellen.
(vannak persze más teóriák is. hogy a dopamin receptoraimnak annyi, hogy talán sosem működtek rendesen, hogy igazából képtelen vagyok kötődni és intimitást kialakítani, hogy csak vagyok, hogy ez a hosszútávú kapcsolat nem nekem van kitalálva vagy csak valamiért, időlegesen vagy örökre, nem működünk tökéletesen együtt mégsem - és akkor mi van, akkor mi van? - hogy igazából fogalmam sincsen valódi kapcsolatokról, annyira lekötöttek a drámák és mindig az újdonság ereje. tényleg nem tudom. valami kellene.)
2012. jan. 20., péntek
#1328
18:15:56, maya írta
| még nincs komment
jaj-jaj. note to self, nem kell ide kávé. főleg nem ennyi, ha különben szinte soha nem iszom, különben szívdobogás lesz a vége. jaj.
és milyen zenéket hallgatok, nahát.
2012. jan. 17., kedd
#1327
13:46:06, maya írta
| még nincs komment
néha elég levelet kapni, semmi különöset, beszámolót, mégis, életjelet, jelet, hogy egy barátság mégiscsak megmaradt, maradhat. hogy az idő nem számít, igenis vannak kötelélek. póklány, szövögetem őket, megtartanak innen messziről is. februárban megint megyek.
2012. jan. 14., szombat
#1326
01:38:13, maya írta
| még nincs komment
elmondom mi lesz. felkelek amikor magamtól felébredek. ez rendszerint korán van, de ha nem, hát nem. valahogy le kell szoknom a saját magam stresszeléséről, amihez egyrészt tenni kell, másrészt meg leállni a folyamatos, jaj, még ezt is kellett volna narrációval a fejemben. persze hogy kellett volna, de nem tetted, szóval ne nyavajogj. majd holnap jobban csinálod. ha nem, akkor magadra vess. ugye.
a jóga jó, felébreszt, összeszed, fókuszál. de valahogy nem helyezkedem bele, gyakorlás ez, tudatos. hiányzik a lelassulás meditációja és ironikus módon ezért is dolgznom kell. deugye, ha felkelek 7kor mert a testem felébredt, akkor van idő, nem mérem, nincs miről lemaradni.
a munka. van és ez jó, és szokatlan, hogy megint jut minden percre, órára. de ez leginkább pozitív dolgokat jelent. csak az a nyavalyás internet, meg az elveszés a linkek tömegében...kontroll gyermekem. délelőtt gondolkodj, délután cselekedj, meg éjjel, amikor fog az agyad. szóval reggel olvashatok-kereshetek. mert azt is kell.
és nem aggódom túlságosan az életen. az sem fog magától megoldódni, de rossz stratégia belemenekülni az azon való agyalásba a minden más ellen. mert már megint hiszem csak, hogy bezsélgetések lejátszódnak. nem elég az én fejemben, sajnos. nyisd ki a szád.
és kivételesen, kicsit megfordított fogadalom. nem a szülinapomon kezdem el (az elkezdés mindig nehézkes, nem egy lépés, egy elhatározás, lendülnöm kell bele) hanem akkorra lesz rendszer az életemben. ja, és néha kidugom az orrom a lakásból napközben. attól minden rendben lesz.
2012. jan. 8., vasárnap
#1325
01:34:06, maya írta
| még nincs komment
azon gondolkodtam, csak az élő beszélgetés, csacsogás, szócséplés, filozofálás, a problémák átrágása századszor is, az hiányzik, azért pereg az a sok beszélgetés a fejemben, meg azért írnék hirtelen ennek is, annak is. persze (az önvédelmi mechanizmus meg itt-ott van esélye, hogy a pszeudó változat élvezetesebb) nem teszem és igazán csodálatos, hogy megfejtem, csak azt tudnám, mégis hogyan oldjam meg. lecsendesíteni az elmét, ugye...
én is érzem a paradoxont, persze beszélgetés is kellene, de. (kommunikálunk a fiúmmal, nyilván, de az más, vagy ez más, ami még kellene, vajon miért nincsen már csend a fejemben mikor vele?)
ésakkor a kérdés (mondjuk a rengeteg látogatón már túltettem magam, valószínűleg valami spamrobot, nincs jobb ötletem, és jobb is, a francnak kell annyi publicitás, de azért egykét valódi látogató még érkezik ide) volna egy olyan lehetőség, hogy elmenjek Ugandába dolgozni, egy hotelbe, a Viktória tóban valahol fekvő szigetre. menedzselés, kommunikáció, vendéglátás, szeretném, fizetés egyelőre nincsen, lévén túl sok vendég se, szállás-ellátás. nem is mennék örökre, fél évre, utazni, a nem túl sok vendég mellett a saját dolgokkal foglalkozni, haladni online. mondom a fiúmnak, mondja persze, nem teljesen egyszerű, de nem mondd nemet. írok a tulajnak, szuper, másnap jön a válasz, hogy ideálisak lennénk, mikor tudnénk kezdeni. és akkor mondja, hogy ő nem. mert nem éri meg, ha nem fizetnek, mert nem tudja, mi vár ott, hogy milyen, ha bármi történik, hogy oldjuk meg, pénz nélkül hogy mozgunk és egyáltalán. és van igaza, de pont ez hiányzik, az irracionális döntés, a vakoptimizmus, hogy valamerre menjek. hogy lássam ezt is. én tudom, hogy magam elől semerre és felesleges is futni, de mégis. azt mondja, ha akarok, én menjek. akarjak-e?
(blah, a motivációimról most oldalakat lehetne, ugye, és érveket és ellenérveket, sorolni, minek. csak szeretném, ha valami lenne. és közben van, csak nem úgy és nem pont az, és bolond vagyok teljesen, hogy egyáltalán felmerül bennem a kérdés, ugye? nem is biztos, hogy menjek-e vagy ne menjek, inkább hogy próbáljam-e megggyőzni még, elvégre nem kell felmondani, fizetés nélküli szabadság, megfelelő feltételek, mint oda-vissza repjegyek meglegyenek, kaland, csilogó, szép fényes. és tudom, hogy inkább építeni akar, hogy aztán későb bárhová elmehessünk, én tudom, türelmetlenség a középső nevem)
2012. jan. 4., szerda
#1324
00:07:05, maya írta
| még nincs komment
már megint az a szájbacsűrt egzisztenciális válság, az, pedig szorgalmasan jógázom ám minden reggel (úgy fest nem ott van az agyam, ahol kéne közben) és mindig ugyanaz a régi nóta, hogy seggbe kellene rúgni magam és rendesen csinálni a dolgokat, nem csak eltervezni, hogyan legyen, mert tervvel aztán Dunát meg Szajnát meg Temzét. de oké, igazából csak egy egyedül eltöltött napot akarok végre, vendégek jövése-menése és bármennyire is nem akarnak zavarni és bármennyire is kellemesek volt a közös vacsora-kirándulás-szilveszter, alkalmazkodás nélkül. hagy keljek fel végre csendre és egyedül, hagy ne szóljon semmi a menetrendembe, hagy. (a 24 vagy épp 48 órát hagyjuk is) majd csütörtökön.
(a csaj végeérhetetlen beszélgetéseket játszik le a fejében, megtörténteket igazít ki és soha meg nem történőket gondol el, mesél folyton, itt van, de lehúzza a redőnyöket, nem tud ellenállni a fekete-fehér-piros true love feliratú pólónak, közben meg már kezdődik egy kis jelenet ott bent -egy másik dimenzióban sérthetetlen, nárcisztikus, távoli és cinikus vagyok, ebben itt csak a nárcizmus marad, valójában minden szépen történik, innen oda és onnan ide is áthallatszik belőlem néha valami, nem árt neki, csak a fejemben van a dráma, meg itt a sorok közt, addig a jó. az élet itt van)
2012. jan. 2., hétfő
#1323
02:03:02, maya írta
| még nincs komment
szóval még egy bejegyzést is elfelejtettem, de olyannyira, hogy egy szavára sem emlékszem (a minőségét hagyjuk, csak azért nem törlöm, mert szórakoztat a megléte), ezek szerint nem a vodka volt a gyilkos ötlet, bár a gazdája azóta sem vállalja magára, ezt, meg a mai takarítás-lefolyókidugítás-nagymosás adagot leszámítva remek kis buli volt, parókákkal, két magassarkúval (nem tudom és azt sem, hogy a másodiktól hogy szabadultam meg lefekvés előtt, az még józanul sem egyszerű feladat) sok főzéssel, sok fényképpel. most meg akkor 2012, friss narancslé, Montevecchia, kirándulás, naplemente, forrócsoki. ja, és egy fehér kabátot is kaptam, mert az praktikus, a fiúm viszont pótolhatatlan kincs,
(egyre kevésbé kedvelem magam berúgva, mondjuk egyre ritkábban is esik meg és koffeinmentes kávétól is tudok tök hülye lenni, hát majd valamit kezdünk ezzel)
2012. jan. 1., vasárnap
#1322
00:31:56, maya írta
| még nincs komment
ez lesz az az év, amikor megtanulok boldognak lenni, abban amit elérek, abban amit karnyújtásnyira tudhatok, abban ami megérint mozdulatlanságomban is - ez lesz az az év, amikor sikerül minden, amit terveztünk, mert a tervek erre az évre és a lehetőségekre, a tehetségekre szólnak, amikor a történet mindkét szereplője tudja a forgatókönyvet és akarja is, ahogy soha sem még. és nincsen hajnali hóesésben hazaséta, mégis bárhogyis lesz, az szövetséget és ígéreteket - feltétel nélkül, mégis - feltételez.
néha félek, de attól nem lesz sem jobb, sem könnyebb.
(azt kérdezi miért hagyjuk, én meg azt mondom mert rohadtul, nagyonnagyon, elképzelhetetlenül jó volt az ágyban, közbenmeg, az ok igazából megfogalmazhatatan, az hogy sohanem mondtam nemet neki és a testem mindig válaszolt inkább okozat, mint ok, de a dolgok elmúlnak, történések eltűnnek és nincsen semmi más, csak a jövő, az egyetlen, amiért a ma reggelen kívül bármit tehetek)
2011. dec. 30., péntek
#1321
13:01:45, maya írta
| még nincs komment
2011. dec. 29., csütörtök
#1320
21:00:07, maya írta
| még nincs komment
emlékeket gyűjtögetek, mint más tárgyakat, a fejemben a pillanatok és a percek szilárdak, kristályok, selyemcukordarabok, szilánkokra pattannak, felsértik a nyelvem hegyét.
olyan könnyű elfelejteni mégis mit és miért szeretsz, hogy széles kék egek alá vágyom és levegőre, füvön taposni és erdei utakon, hol terem a szépség (azt mondja romantikus vagyok, ahogy élem az életem, azóta sem láttam sosem, férfiak, akik azt hiszik, tudják kezelni, hogy vonzódnak, de csak barát vagyok, és mégsem) hol teremnek a súlyok, amik a jelenben tartanak, a hétköznapok is csodaszépek vele, néha mégis csillogni akarok, kiállok az erkélyre a hidegbe és megint emlékszem, önismereti túra valamiképpen valahányszor hazajutok.
azt mondja annyira jó csaj vagy, (félelmetes, hogy az önértékelésemnek erre még mindig szüksége van), az ujjai a nyelvemen, a számban, azt mondja, gondolkozott sokat, hogy lemondja-e ezt, de azt mondja, tudja, hogy ha találkozik velem, az mindig jó, és tényleg, végigsimít a hátamon, borzongok, besötétíti a szobát és begöndörödik tőle a hajam, válaszol a kérdéseimre, szorosan fogja a csípőm és végighallgat, pedig édesistenem, mennyi hülyeséget hordok össze, mert most épp mindegy és lehet és a saját anyanyelvem, kimondani bármit könnyebb (angolul szeretni azért nehéz, mert hiába beszélem egyre jobban, a fontos dolgokon magyarul gondolkodom és bármi amit kimondok, átgondolt, lefordított, nem ösztönös) megcsókolja a talpam, erősen figyel, tényleg haragszom-e rá, vagy csak műsorozom, látom óvatos arckifejezése mögött a kérdőjeleket, azt mondja milyen jól nézel ki, azt mondja találjam meg a varázsgombot rajta, hátha van olyan (van), azt mondja azért hívjam legközelebb is, legfeljebb csak ebédel velem, elmondom a róla alkotott elméletem, azt mondja, szóval part time lover, kinevet és levetkőztet a konyhában, mesél az életéről, még egyszer megcsókol a kocsiban és valahogy most visszadta a régi önmagam, úgy dugott meg, hogy visszazökkenjek, a hűtőszekrényre hajlok és semmi más nincsen csak az érzés, hallgatom a nyögéseimet, mélyebb a hangom mint szokott, hajába fonom az ujjaim és nem törődöm semmivel, szép és szolgálatkész remegő hús vagyok.
és így is maradok, hazaérek és az arcához simítom az arcom, ölel és én újra elveszek benne, mint ahogy senkiében nagyon rég, követem a lakásban, hogy hozzáérhessek, azt mondja az első pillanatban belém szeretett, azt mondja nagyon félt tőlem, azt mondom én meg azt gondoltam, ez nagyon szép volt, de csak ennyi, az az éjszaka lesz, kinevet, hosszú szőke hajú és borostás, azt kérem tervezzünk, kicsit megijed és merev lesz, utál tervezni, én tudom, de aztán csak kicsalom belőle, a célt, az irányt, a vágyakat, beszél és én újra belészeretek, ahogy lát dolgokat, (azt mondja, ha meg akar tanulni valamit, az internet utolsó oldalánál kezdi el) ahogy egyszerű vele, mert ugyanarrafelé mennénk és ahogy bonyolult, mert zárkózott a közvetlenség alatt. elveszem abban ahogy megcsókol, újra bizsergek ahogy megérint és nem bírom a kezem levenni róla, csókol amíg megszabadulok a farmeromtól és karjával tartja meg a bal combom, (azt mondja érzékeli az áldásos hatásokat, amiket hagy rajtam a jóga) állva teszi belém én meg csillagokat látok, ugyanolyan mélyről szakadnak fel a hangok, vendégünk van, majd később folytatjuk, kénytelen szorosabb nadrágot venni, a melegítő túl sokat sejtetően emelkedik, arcomhoz simítja az arcát és kinevet ahogy a székkel forgok, lehet, hogy sekélyes, de ezzel most minden rendben van. i'm in love and i like it so.
2011. dec. 28., szerda
#1319
09:44:55, maya írta
| még nincs komment
az elmúlt 24 óra a várakozásról szólt, hévre, fiú ajándékára, megint hévre, villamosra, kád forró vízben kínos kérdés feltevésére (58 percet, és aztán még megkérdezi, hogy miért tűrjük mi csajok, hogy rosszul bánjanak velünk, szerencséje, hogy van bennem irónia dögivel és hogy rég volt alkalmam céltalan sétálni, pedig szeretek) metróra, barátokra, koncertre, arra a dalra, rozéfröccsre, számlára, hajnal 3-ra, vonatra, repülőre, buszra, hazaérésre, ölelésre, örömre, alvásra.
a várakozások között nevetés, zene, csillogás, megint honvágyam van, nem is, életvágyam, szeretném tudni, milyen lenne ott veletek és az a baj, hogy ez a vágyakozás valahogy le is zár itt utakat, nincs kedvem ismerkedni, mikor lesz abból 6-7-8 év és barátság, még szerencse, hogy év vége van, szabadságra küldhetem magam januárig, addig van idő gondolkodni, hogyantovább. jól működöm, ha van cél és terv, ha tudom, mikor mit kell.
2011. dec. 27., kedd
#1318
01:20:47, maya írta
| még nincs komment
és már megint csomagolok
2011. dec. 26., hétfő
#1317
01:46:43, maya írta
| még nincs komment
arról meg még sosenem írtam, hogy milyen szerencsém van, hogy anya nyugalomal tűri az összes vad/konszolidálatlan/intuitív döntést, amit hozok, és soha nem állt fölöttem sápítozva, hogy jaj, felmondtál, most mi lesz, jaj, vállalkozol barátokkal, elutazod az összes pénzed, gyalogolsz az utcán éjszaka, jaj nem fejezed be az egyetemet (másoddiploma, oké, a nárcizmusom nem hagyja, hogy et itt ne jelezzem), lazák az erkölcseid, jaj, elköltözöl, elmész, aligismered, jajmilesz. így ebben a formában könnyebb ám ugrálni, megaztán jobban is működöm, ha hagynak menni a fejem után, képes vagyok más példájából tanulni, de így épül be igazán. szóval tök jó így nekem.
2011. dec. 25., vasárnap
#1316
14:52:59, maya írta
| még nincs komment
mikor nem hajnal van és szélfújás és szívszaggató zenék (pedig már lezdem leszoktatni magam erről) akkor egészen komolyan tervezek. tavaly decemberben is számot vetettünk a lehetőségekkel, de akkor még külön országból, megaztán jött is egy munka, ami miatt egyértelmű volt, hogy akkor egyelőre maradok és jó is volt ez így, lettek a lakásban belőle új ablakok, meg bojler meg jógaoktatói papírom.
idén viszont már egy kérdéssel kevesebb van, egy ország, egy város, egy lakás, racionális mennyiségű csomagban költöztethető cucc, most már azt kellene tudni, együtt merre tovább. én utazni szeretnék, megnézni vele a világot, olyan életet, ahol nem mindig csak várom, hogy egyszer majd elkezdődik. az alapok jók, ötletek vannak, a szabadúszást már elkezdtem, csak persze nekifeszülni kell, hogy menjen és működjön is, és tanulni még mindig, mindig nagyon sokat, de az szórakoztat (állítólag tudományos magyarázat van rá, a többet tudás endorfint termel). és szeretném tudni, ő mit szeretne és hogyan, már azon kívül, hogy nem egy irodában rohadni, ahol ráadásul megőrül az unalomtól, mert mostanában semmi munka, és se előre, se hátra és ugyan titkárnője van (ezen milyen jót nevettem) de borzalmas főnöke is, a munkáját azt gondolom szereti, örül, ha valamit hatékonyabban, kevesebb pénzből, jobban tervezhet meg és az meg is születik, ha egy tárgyaláson őt kérik, de ott a rengeteg hajós engedélye meg papírja, szóval miért ne arra. amíg egyedül hagyom, mondtam gondolkozzon.
még két nap itthon, a 27 szokás szerint csurig zsúfolva, már csak két nap nélküle, ami jó, szilveszteri bulit szervezünk és sajog a szívem, hogy nincs ott senkim, sétálunk Visegrádon a vár felett, ragyog a Duna, ragyog a hó, ragyog a nap és honvágyam van, pedig itthon vagyok...
#1315
03:00:32, maya írta
| még nincs komment
szeretnék lefeküdni a parkettára, hallgatni zenét, nem gondolni semmire sem, gondolni rá, csak rá, és hiányolni, ahogy most hiányzik, nem szeretek eljönni, és mégis, előtte két napig szálanként szakítom ki a mindennapjainkból magam, szoktatom a gondolathoz, hogy nem lesz csak karnyújtásnyira tőlem és alig kapok levegőt, aztán amíg itt, vadászom a wifit, hogy elmenjen egy üzenet, hogy beszélgethessek, mintha ott, fotózom a hóesést, a fát, a Vörösmarty teret, gyúrom a tésztát és vele beszélgetek.
(enyém a szíve és a legesendőbb formámban is szeret, én pedig életemben először harcolni akarok a jövőért valakivel, tervezni, alakítani, dönteni és menni, nem sodródni, már nem elég...kaparom le magamról a rétegeket, figyelek befelé, vajon ha ott vagyok, miért nem érzem ilyen tisztán ugyanezt, definiálom a mazochizmust a hiányban fellelt szerelemmel, és hány rekesze van vajon a szívnek, az én szívemnek, mi az emlékek természete, emlékeké és érzelmeké, hogy a fájdalom - borostyán raktároz el az agyamban képeket és mondatokat, hogy érthetném, sokadszorra olvasok vissza bejegyzéseket, néha még mindig meglepődöm)
ezt hallgatom végtelen számú ismétlésben, pedig én vagyok az, aki elment, persze, jobban belegondolva, várom magam haza, olyan régen együtt élek már magammal és mégsem világos minden, ez most éppen nem szórakoztat és néha szeretném azt is tudni, milyen lenne vele kevésbé ingerszegény környezetben - az életemben, az itteniben, mert ott nincsen, valahogy nem tudom alakítani, nincsenek eszközök a kezemben, talán nem is akarom, mert az itt kellene, már megszoktam, nem tör le, de csak lebegek, nincs semmi, nincs a zuhanás előtti utolsó másodperc, pedig szeretném, menjek messzebb, menjek egyedül? tér kéne, napfény és levegő, lefeküdni a parkettára, magas mennyezetet bámulni, hallgatni zenét...
(fúj a szél, ott szinte soha nem, hiányzik a hangja, álmodozom és tervezek, leginkább azt szeretném tudni, mi a gond az ágyunkban, hol van a kék fényű villódzás meg az izzás, tudom, hogy volt bennem, írtam róla, ez az együttélés meg a hosszú kiegyensúlyozott kapcsolat súlyosbítva az öngyilkos érzelmi tendenciáimmal - márminthogy alapvetően amúgy az úgynevezett seggfejekre bukom - vagy mi történik? arra gyanakszom, egyikünk sem tudja az intimitás valójában mit jelent, de igyekszem)
2011. dec. 24., szombat
#1314
23:56:25, maya írta
| még nincs komment
valaki árulja már el, honnan jön ez a rengeteg látogató egyszercsaknagyhirtelen, a kettővel ezelőtti bejegyzésre, mi történik itt? boldogat és békét mindenkinek, különbenmeg.
2011. dec. 2., péntek
#1313
16:20:40, maya írta
| még nincs komment
apró kis polipokat eszem, recseg fogaim alatt a tengeremlék homok, királynői módon tologatok tennivalókat, persze az is munka, amikor a neten lógok, bonyolult egy munkaköri leírásom van, megint egyre később kelek és kialvatlanul, fájós fejjel hajlok párnára és gyűlölöm a vékony falakat. reggel jógázok, támasz nélkül emelkedem fel gyertyába, erős vagyok, de nem elég hajlékony, a rendszeresség a lustaság gyógyszere csak (rá lehet ám szokni a jó dolgokra) zöldteát iszom szójatejjel és virágillatú cigarettát szívok, jöjjön az ihlet, vannak hetek, amikor minden mondat felett gyötrődnöm kell, máskor meg csak úgy folyik a billentyűzet alól tömött sorokban. jó felé haladok megaztán olyan az élet is, mint a biciklizés, amíg tekered, több az egyensúlyod, praktikus felkészülni a bukkanókra, élvezni a lejtőt de azért nyitva tartani a szemed, csak ez az együttélés, az ismeretlen, a hogyan lesz ezután terep...túl jó ez így, ismer, megért, visel, inspirál, bátorít, mi lenne, ha egyszercsak kiszeretnék belőle? mernék elmenni? hol van a határ a társ és a barát között? nincs baj, lobogó szoknyában ülök biciklire és színes harisnyákat hordok, kéz a kézben nevetek vele, de nem tudok nem gondolkodni.
2011. nov. 28., hétfő
#1312
01:53:43, maya írta
| még nincs komment
időnként elfog az ijedelem, hogy mindjárt 28 és az már csak két évvel van vissza a harminctól és innentől már csak a saját elképzeléseim védenek meg az aggodalomtól és bármi félelemtől vagy kételytől ami néha elfog, hogy jó felé és jó módon haladok-e.
jövőre 10 éves érettségi találkozó és ma hazafelé a kocsiban (oh, menjetek lamb-re helyettem is otthon, csodálatosak) azon gondolkodtam, mit is mondanék. vagy mit is mondanék magamnak. itt és most, itt és most.
azt tanultam az elmúlt tíz évben hogy a saját szabályaid minden felett fontosak. hogy amit nem éltél át, arról nem hozhatsz érvényes ítéletet (még ha bizonyos határok egyértelműen át nem is léphetőek) hogy boldogan kell élned, hogy adhass, mert anélkül, hogy legalább egy kicsit is segítenél ezen a beteg Földön, nem lehetsz boldog teljesen de önismeret nélkül sem, különben honnan tudnád, mi tesz boldoggá téged. hogy hogyan kell élned? megtanultam azt is, hogy mindennek ára van és fizetned kell, erőben, könnyben vagy következményben, szinte mindegy, nincsen döntés kihatás nélkül. de van szabad akarat és szerencsére a jó tettek sem tűnnek el nyomtalan, a kemény munkának eredménye van és a hála széppé teszi az életed. (mert értékeled a napsütést tőle és ettől kedves leszel amit az univerzum szeret, de erről alig pár napja írtam, ugye) hogy az őszinteség a legszórakoztatóbb stratégia, a zene összeköt, a könyveid, akár papíron, akár kindle-ön veled maradnak örökre a barátaid pedig deifinálnak és jobbá tesznek, mert jónak látnak és erősnek, szükségük van rád és emiatt összeszeded magad. egyszerűen mert kell. hiszek abban, hogy végtelenül szerencsés vagyok és jó életem van, de hogy tisztában vagyok ezzel, csak még jobb jöhet és hátradőlni sohasem lehet. hogy soha, senkit nem kényszeríthetsz, hogy szeressen. hogy a múltad tanít, de mögötted van. hogy sohasem lesz nagyon egyszerű, de mindig és újra tanulni kell. hát így.
