mégiscsak hinni kell a szerencsében és a pozitív összecsengésekben - pedig itt idegenben már majdnem elfelejtettem, milyen is az - amikor a mai előadás helyszínre érve az első dolog amit látok, a jóga felirat a kapucsengők felett.
a prezi meg jól sikerült, köszönöm, csodálatos érzés, amikor szemtől szembe dícsérik azt a dolgot, amivel az elmúlt egy évedet töltötted.
gondolom magamra vagyok dühös, mert fél 11, holnap 1re menni kell és a prezentációm még mindig sehol - darabokban hever egy másik univerzumban - mert délután még minden rendben volt, napsütéses és nevetős, olyan minden rendben és érdemes csinálni kedv. majd holnap délután megint, csak ezen legyek túl ugye, anélkül, hogy 80 ember gondolná, csalok.
(pedig általában blöffölök, csak többnyire bejön)
nembaj a fiúm szerint úgyis a dekoltázsommal lesznek elfoglalva, a 80-ból kb 3 nőnemű, végülis.
a pozitív énem meg úgy van vele, hogy úgyis megoldom, és hátha tarthatok office jógaórát is a helyen később, meg nyilván nem lesz félelmetes új emberekkel szóbaállni, ádehogy.
(rendelt olaszul névjegyeket, és majdnem olyan lett, amilyenre akarta, fejlődőképes...)
nincs is jobb a preziírós blokkra - mondjuk én is jó hülye vagyok, hogy egy nap alatt akarom megírni a két hét múlva esedékes anyagot, de logikusnak tűnt rendszerezve menteni az indformációkat, nem csak valahová beszórva, és végülis ebben igazam van - szóval nincs is jobb egy kis múltba-bámulásnál. ILS meg Freestylerz - tulajdonképpen onnan indult minden, hogy zenei aláfestést kerestem, kis emlékezés, kis gondolkozás, kis wiw, mert ott lehet meglesni 4 évvel ezelőtti képeket. feed the addiction, ugye...de különban van hatása annak, hogy már nem hagyom magam, nem gondolok végig ezerszer végigondolt dolgokat, fakul a neuronszövedék amivel az emléked tartom.
most van egy ilyen gondolat, hogy lehet te voltál az esélyem a monogámiára - bár persze időm nem volt rá, hogy ki is derítsem - és a te választásod így lesz az én választásom (egyszer, majd, ha elég bátor leszek ahhoz a beszélgetéshez) de már nincs jelentősége, nem vagy okozat. (esik az eső és a süt a nap)
bodzatea, kamillatea, cickafarkfűtea, aspirinC, dolgozom a brutális antibiotikum elkerülésén (csak vörösáfonya nincsen itthon), felfázás hellő, mégiscsak kell nekem egy derékmelegítő és különbenis, miért van ilyen rohadt hideg a lakásban - átrendeztük és furcsa módon ez a hidegebbnek tűnő fal, ahol most áll az íróasztalunk, az erkélyen viszont a szuperkényelmes kanapésarok épp nejlonokkal letakarva, várom a napsütést meg a meleget, mindjárt jobban leszek tőle, tudom. ráadásul dizájn hét van, temérdek néznivalóval meg esti ingyen alkoholizálós programokkal, nincs kedvem a lakásba zárva létezni.
különben azon gondolkoztam, hogy milyen végtelenül önző is bírok lenni, és sajnos a fiúm viseli, kontrollálnom kell magam, amígmég.
már megint napok óta esik én meg nem regisztráltam, hogy öregszem és nem kéne rövid bőrdzsekiben rohangászni bundaalsó helyett, a játékok komolyra fordulnak - 4 munkanap alatt elindítottuk a cégalapítást, dupla kör bevándorlási hivatallal és kiemelt adózók igazgatóságával együtt is, és azt kell mondjam, mindenki nagyon kedves volt mindenfele, mondjuk most van egy kis hiánypótlás, ami mennyivel egyszerűbb lenne, ha ott is élnénk, nodemindegy. és előadni is fogok egy meetupon, amiről nem is gondoltam, hogy igazából tök fontos lehet - így most kicsit be vagyok rezelve, dehát az adrenalint, azt szeretjük.
(jó, kicsit túlvállaltam magam, de mondjuk feltételezzük, hogy a tudatalattim most is processzolja a kérdésket és mikor leülök a feladathoz, akkor majd csak úgy csattog a billentyűzetem. ja, és az ethical slut-ot olvasom nagyon érdekel, mit fog kihozni belőlem a végére)
köszönöm szépen a díjat Ivorynak, a reakcióidőm a kampányszerű blogolvasssal magyarázható, illetve az újfent begolyózott freeblog statnak.
én is kicsit bajban vagyok, merthát minden lényegtelen nyavalyát ideöntök én mindig, de mivel épp van egy kis kreatív blokkom, és ugye időt kell adni a tudatalattinak, gondolkozom inkább ezen.
1 - nagyon nehezen mondok nemet, munkában elsősorban - magánéletben már nagyjűból helyretettem ezt - és aztán emiatt szívok, aztán meg idegesítem saját magam. elsősorban a maximalizmus, hogy amit kiadok a kezemből az tökéletes legyen, meg az évek során belémnevelt az ügyfél elégedettsége fontos látásmód, hogy nem csak a projekt fontos, de a lelke is felelős ezért. szerintem ezért vagyok jó abban, amit csinálok, de ideje ezt moderálni, nincs több szívesség ppt meg órákat Photoshopban ingyen elcseszés. (miközben a projekt árazása eleve bőven alulról veri a korrektet, szabadúszóként eg a saját projektek mellett nem szeretem, ha szórakoznak az időmmel)
2 - szinte soha nem beszélek apámmal, és nem is érzem, hogy szükséges lenne. azt nem tudom megmondani, hogy magamban teljesen elpakoltam-e már ezt a dolgot, de most úgy érződik.
3 - bejön a mediterrán diéta: bár lassan egy éve folyamatosan pastával meg pizzával tömöm magam, soha nem voltam ilyen jó formában. persze ebben a rendszeres testmozgás (bringa meg jóga) nyilván benne van, de a szerencse is, szénhidráton üzemelek.
+1, nem adom tovább, mert igazából minden extrovertáltásg meg öntudat mellett ott van bennem, hogy már miért örülne/válaszolna/írna rá bárki is, hiszen csak a nyafogás meg a lelki önélvebonc jön önnen, ugye. majd ezen is túllépünk egyszercsak.
nem a témához tartozik, de így 5 év után nagyon hálás vagyok a blognak különben,mérhetetlen sokat fejlődött a stílusom, a kifejezőkészségem és ez mind nagyon hasznos ahhoz, amit most művelek.
ez egy olyan állapot, amiben azt hiszem jobb, ha hallgatok a belső hangra és elballagok a napba, legalábbis a boltig chipsért, kiülök az erkélyre és kikapcsolom a fejem - túl sok nemalvás, vizsga, hétvégén dolgozás, kérdések, kérdések, feladatok, jó ez, csak kéne a tudatalattim, az meg alvás nélkül nem annyira aktív, asszem indítanom kéne egy szexblogot valahol, how to spice up your life in a living together relationship, honest chronicles, szerintem működne.
különben, vajon ha nem ugyanolyan hivatalosan válaszolok az ügyvédnek, ahogy ő ír nekem - nagyon udvariasan különben, no offense - akkor nem fog komolyan venni? hozzá kell szoknom ehhez.
szóval van azért itt cselekvés, világuralmi tervek meg valós élet is, nem csak a líra.
alma, fahéj és olvadt csokoládé illata van a délutánnak, úgy lógok, hogy szex és new york megy a háttérben (lelkileg demoralizáló, rossz ötlet) meg tésztát gyúrok, felmosom a konyhát két e-mail között. szójatejet melegítek, öntöm a kávémra, még egy óra szabadságom van, az egyedüllétnek meg soundtrackje, itt, beszélgetések mennek a fejemben (szóval volt egy beszélgetés: does he make you laugh? no, but he doesn't make me cry) meg ezeréves dolgok jutnak eszembe, jógapózokról olvasok és szeretném, ha nem fájna a vállam végre, befelé figyelek - még egy órát, aztán elő kell jöjjek, az együttélés nem kedvez az effélének, vagyis fordítva - és színes benetton ruhákra vágyom.
péntek délután van - hogy változtatja a napszakok nevét a fény - megint tudok lírát varázsolni az életből és ez jól is van, csak épp piszkosul, rettenetesen hiányoztok.
(van ma egy lánybúcsú és nincsen kedvem menni, csupa félig vagy teljesen ismeretlen közé, pedig persze nyilván ez lenne a módja, de.)
különben azért egyvalami mégiscsak lenne itt a nagy napsütésben amitől kiülnék a folyópartra egyedül, felfelé tartott arccal, befelé spirálban tekeredő fókusszal, csak nem tudom, egyedül ezt megoldom-e. hogy vele megoldom-e. hogy külső segítséggel megoldható-e. és nem akarnám túl elemezni sem, mert a sok okosság között, amit mostanában olvastam az is benne volt, hogy a túlanalizált párkapcsolatok - ahol racionális érvek mentén próbálunk magyarázni egy tulajdonképpen magyarázhatatlan dolgot - statisztikailag rövidebb ideig tartanak - mondjuk érdekelne, volt-e bármi lelkifurdalása a kísérletet vezetőknek utólag - ami most így közös cégalapítás előtt kicsit nem kellemes gondolat. meg persze egyébkéntse.
(leírnám és mégse írnám le, hátha attól jobb, hátha attól rosszabb, rébuszokban sem beszélek - hol van a kapcsolódási pont, hogy nézek a szemedbe közben, hogyan eszek én te, hol vagyok?)
Milánóban vattacukor rózsaszín a tavasz, selyemzöld és keserűcsoki barna és ahol lakunk kiskacsák és pézsmapockok laknak a folyóban. vannak szerethető arcai a városnak, falfestmények, parkok, ibolyamezők, a kis hídról lefelé suhanás, bicikli, ismerősök, jógaórák.
azt csinálom, amit szeretek, van saját ritmusom, alig kávézom, feszesek az izmok a combomon - lassan talán megtanulok itt élni, elvégre az itt tesz lehetővé nagyon sok mindent, mégis más vagy, ahogy utazol, ha van erőd, az üres lapra újrarajzolhatod magad, ahogy akarod.
ugyanitt szoftverjogász kerestetik.
nem is tudom, valaha lopott-e nekem valaki virágot és bár sajnálom az ágat, ami üresen marad a kerítés fölé lógva, tavasszal parkból, biciklinyeregből virágot kapni szép dolog. ha lenne egy álványom és egy megfelelő lencsém, lefotóznám az összes éjjeli műanyagfényt amivel kivilágítják az éjszakát, összecsattanna a fű élénkzöldje a fehér utcalámpák alatt a narancssárga, ködös éggel, a fákon meg apró, rózsaszínű virágok, káprázaterdő, művilágok.
megbetegszem, kanapén alszom, ő meg lejön az L betű másik szárára, ne legyek egyedül és abban a pillanatban az életemnél is jobban szeretem - önmagába vezető spirál, szeretem, ahogy szeret engem - és átsugárzik mindenre. (vajon kinek a jobb, aki jobban szeret, vagy akit jobban szeretnek?) úgy rajzolódik ki körülöttem a város, mint Westeros a Game of Thrones kezdő kockáiban, utak tűnnek fel és fordulnak megfelelő szögbe, falfestmények születnek a sarkokon és pasztelzöld meg rózsaszín székes kávézók. talán onnantól érzed magad otthon egy városban, hogy kivájtad a neked tetsző helyet, hogy megtaláltad a sarkokat, tereket és az embereket, akik olyannak raknak össze újra, mint az otthoni környezet. minden változik, és semmi sem, ugyanazt keresed.
talán azért kóválygok ennyit a múltban is, álmodom a régi szeretőkkel - emlékezem, magánmítoszt építek, mert olyan életréteg nagyjából biztosra vehetően nem lesz - nem ott vagyok, nincs véletlen, ami valami kocsmában összehozna kísértetekkel, újakat meg nyilván, nem szerzek.
úgy érzem magam, visszatartom a levegőt, lábujjhegyen élek az utóbbi hetekben, mert úgy tűnik, hogy minden jó lesz, sőt, csodálatos, de még nem merem elhinni, nehogy akkor túl rossz legyen nekem. aztán persze mutat valamit, amitől elindul egy gondolat és hirtelen minden a helyére zökken és egy kicsit ellazul mondjuk a bal kézfejem.
az utazás a tökéletes fókusz és tökéletes gondolatnélküliség egyszerre. nincsen más tennivalód, csak elérni a célig és minden apró mozdulatod arrafelé kell, hogy vigyen. a várakozás a tökéletes szabadság: semmi mást nem tudsz tenni úgysem, szabadon hagyod elcsorogni. seholsem vagyok, az időn kívül, nem találtok meg.
szeretnék egy kényelmes fotelt, dolgozni és olvasni benne. airport hangfalakat, hogy ne legyek a zenével ide kötve. kicsit több, mint 24 órát egy napban. minden más rendben. (mondom én, hogy egy trükkös hullámvasúton utazom, de leglább tisztában vagyok vele.)
különbenmeg a tököm az álmaimban, nem is tudom, hogy lehet jelentőséget tulajdonítani bárminek, amiben benne van kedvenc Flor barátnőm, egy új, alig huszonéves, szuperpunk pasival, kétharmadrészben leborotvált hajjal.
munkaterápia. (végre üres a lakás, ettől azért kicsit jobban érzem most magam)
meg azok a nyavalyás álmok, azok, olyan élethűek, hogy érzem a szívószálat a számban, koktél ízét a nyelvemen, meg azt a bizsergést, a kimaradt szívdobbanást, keserédes szirupot ereimben szétömölve, a kérdésre a választ, hogy igen, még mindig, és talán örökre, persze nincs min csodálkozni, ha képes vagyok még mindig 2008 februárját olvasni vissza, csak mert vannak benne kérdések, mi mást is vetíthetnének a fejemben éjjel. de azért mindenestere érdekes.
meg persze ott a másik perspektíva, hogy szimplán pszichotikus...mégis mi tart a múltban? nem kellett volna találkozni lehet, azóta jönnek ezek a képek, intenzívek és színesek, széttörnek néhány napot a jelenemben, üldöz a tekinteted kiürült üvegpoharak pereme felett, viszonyítási pont a szerelem, ami lehet nincsen a csomag nehéz és éles kövei nélkül, nincsen harcok és csata nélkül, nincsen valójában, ahogy te még én sem azokból a hónapokból, délibáblány, ilúúziófiú, én ezeket mind tudom, van aki vigyáz rám, van aki szeret, van aki velem gondol, és mégis.
egy, kettő, három, elmúlt.
vajon az normális, és csak a tapasztalatok meg a most eredménye, hogy bánok bizonyos dolgokat. hogy már nincsen je ne regrette rien, il y a seulement des memoirs? vagy valamit elhagytam az úton?
ma vendégség volt nálunk, aztán ők mentek tovább, szép emlékeket hoz fel a saját konyhámat a saját barátaimat, egyre többet tudok beszélni és egyre nyitottab vagyok és mégis, magányossá tesz. szeretném azt a lakást, a barátaimat, a saját vendégségeimet.
arról olvasok, hogy a tudatalattinkról mennyire fogalmunk sincsen, közben meg minden döntésünk annak a mentén történik, és elgondolkodom, vajon mit jelent, hogy nekem az agyamat lehet (kell) felizgatni, néha minden oké, néha túl sokat gondolkodom, néha rég hallgatott zenék kerülnek elő és én megint ott vagyok, azt hiszem nem vagyok elég boldog és ezt nem akarom bevallani, szégyellem talán magam. de néha azért mégis elgondolkodom, miért nem.
roppant izgalmas dolgokat tanulok különben, videót szerkeszteni és megtérülést számolni, ügyfelet fogni és meg is tartani, banánkenyeret sütni, és hogy a fiúm az olyan, hogy nem mondja ő mit is akarna hétvégén, mert azt hiszi, az nekem rossz lesz, meg majd a párnámba sírok egyedül, ami nagyon kedves dolog tőle, csak egyrészt nem igaz, másrészt kifejezetten zavar, ha a kérdésemre, hogy mi a terve, az a válasz, hogy amit én szeretnék, harmadrészt meg ennek az a vége, hogy kiderül, tök más dolgokat is csinálna meg másokkal és különbenis, szóval neki nem jó. remélem sikerült meggyőznöm. vagy megnyugszik, most, hogy már ismerkedek és csinálok programokat nélküle. hjaj, bonyolult meló ez a komoly párkapcsolatosdi.
viszont, kaptam éjélkor szülinapi proseccot, ágyba, mi gondom lehetne?
ma már bicikliztem vagy két órát, hétkor keltem, jógáztam, iskolába mentem, ismerkedős ebédet szerveztem jövőhétre, boroztam az ebéd mellé, mostam, lett pár jó ötletem, meg cikk elképzelésem, csak időből nem lett több, de valami majdcsak lesz. a héten még munka meg lelkesedés is esett be, le-fel, ide-oda, át, rá, össze-vissza, így megy ez. valami hangulatstabilizátort kéne fejleszteni különbenmeg.
árapály, holdfény, szélfordulás, nincs oka, és mégis megint látok célokat meg értelmeket, azért szeretném, ha nem dobálna néhány kémiai elem ide meg oda folyamatosan, meg ha odaérnék koncertre, de nem, munkaféle, legalábbis reméljük az lesz belőle és persze nem készül el időben (tökéletesen az én hibám)
a metálról meg a magyar absztrakt hiphopra váltottam, fura dolgok ezek.