van az a homályos érzésem, hogy tegnap mégis ott kellett volna a buliban lennem, nincs konkrét miért csak valami hiányérzetféle, hogy valamit, ami fontos lett volna nem hallottam, nem láttam...
tulajdonképpen haza is indulhatnék, életreforrózuhany, kedvenc fekete bő nadrág és gyilkos smink, márkabár van, ahová akár le is nézhetnék, mert régen láttam már a sajátos szubkultúra (amihez elvileg valahol tartozom) tagjait így összezárva, meg nyilván akad egy-két ember, akivel valamiért azt gondolom, jó lenne nekem, ha találkozom (az egyikkel lehet igazam van, a másikkal csak az adrenalinfüggőségemnek és/vagy a mazochizmusomnak adnék egyet) de (és a stratégiailag fontos pontokon mindig útbaáll) agymosott vagyok és leszedált és még vagy három e-mailre és négy-öt árajánlatra a szabadulástól (helyette nyilván ezt gépelem itt) pont ilyenkor kell végül mégis menni, jól berúgni, hajnalig táncolni valahol és elveszni az éjszakai utcák kontúrjai között, vagy tévedek és az ilyesmiből lesz a csakazértisibulizás, amiből hajnali kettőkor teljesen szétégve esek haza.
(és különbenis, holnap este irány szeged, asszem mégis inkább ágy és a head fountain...)
megoldódott a dublinba utazós parám, a többiek ki autóval, én vasárnap repülővel utánuk, kb egyszerre érkezünk úgyis meg, visszafelé meg velük és egy kis amszterdam, hamár úgyis úton vagyunk...(juhúú)
előtte hétvégén meg V harmincadik szülinapja, kétnapos disznótoros móka Bárándon, vasárnap harangjáték a Zeneakadémián anyuékkal, és akkor már ittsenem dolgozom.
(tegnap egy pillanatra meginogtam és aggódtam sokat, de ma megint minden jó, napfényes várakozás leginkább)
nosztalgiahullámom van, ezerévelőtti külker online-os tokajban kirándulós, irodázós meg búcsúztatós képeket nézegettem a hétvégén (némelyiken még hátközépig ér a hajam, lila, vörös, fekete, átmenetes) meg párizsi fotókat, reggel meg valahogy rákerült az mp3-ra a crazytown és a gift of the game, mennyi-mennyi emlék, miskolc-diósgyőr-berekalja, tetőtéri szobák és sárga szatén ágynemű, szól a butterfly mi meg átheverünk az ágyban csak hosszú hétvégi délutánokat, vicces, sosem gondoltam rá így, pedig kétésfélév és elsőkapcsolat, a szép részei valahogy ködbe vesznek, csak a harcok (vízöntő-oroszlán, liberális-konzervatív, humán-reál, ellentét, ahányat csak akarsz) élesek, nem is, ez így igazságtalan, néha még érzem nyakamban a medálja súlyát, amit azért kaptam, hogy vigyázzon rám a két hónap angliában nyelvtanulás alatt és három éve is ő volt, aki a Vvel szakítás után átölelt olykor, hogy ne legyek egyedül éjszaka. mondom, nosztalgia, a fiú azóta eljegyezte a barátnőjét és közös lakást vett vele - pont olyan fura érzés, mint most, mikor interjúztatnak a helyemre, nem maradnék, de azért édekes.
ha direkt csinálja, akkor igen jól csinálja, innen üzenem. persze ha nem direkt akkor is, mindent leegyszerűsítek játékra vagy nemjátékra, az andrássyn végig bolyhos fehér köd, mélylevegő, esőt nyelek vele és hószagot.
a jobb lapockám alatt meg fájdalmas görcsök, félsz azért, kérdezi a masszőrlány, nem, igen, nem, persze, még minden képlékeny és én biztos, bár fojtogató bázisokról ugrom el, bízom a csíkszeműben és magunkban, de mégis jó lenne látni, néhány hónap múlva mi is lesz. (ha más nem, erre kellett a nyár, hogy elüldözz innen, olyan messze kell léteznem tőled, hogy ne érezzem az illatod)
a rossman sarkán (még a négyes metrót takaró labirintus előtt) cigányasszony, egy jóslás, kisasszony? (reggel 9, vajon ilyenkor ki állna meg, már ha minden egyéb érvet leszámítunk is, egyébkéntmeg nem nyúlok a saját kártyáimhoz sem, vakoptimizmus, vakhit, vakremény.
szóval igen, szigorúan tiltom meg magamnak az álmodozást, nem beleélni, nem elszállni, mert akkor megint fájni fog. nem akarom, hogy számítson, mert az több, mint
félelmetes és igen, attól tartok itt is, hogy fájni fog, eléggé el nem ítélhetően rossz hozzáállás, tudom, csak közben még mindig annyira
élesek a nyári képek, és mikor meglepnek, védtelenül találnak és hagyom, lehunyt szemem előtt peregnek, tudod olyankor mindig mosolygok és akkor ez most vajon több, mint szentimentalizmus és bosszantó hülyeség (itt bennem, legalábbis), vagy tulajdonképpen minden percét megérte, még akkor is, ha az utóbbi hónapok egyetlen őszinte emberi érdeklődése felém a kérdés volt, hogy mi is lesz a trafóban este, (szanderrel oda készültünk) vagy egyszerűen csak épp ideje elmenni innen már és a lépcsőn lesétálva a második fordulóból beletalálni a papírkosárba minden összegöngyölt, vértként mások ellen hordott emlékkel?
(kicsit elfáradtam ma, elnézést)
ültem a Trafó nézőterének lépcsőjén (annyira tele volt, de igazából csak az öröm, hogy éppen utolsó csengőszóra odaértünk)és úgy átmosott a hófehér háttér előtt a csodaszép mozgás, a váltakozó fények és az itt-ott dubtechnóba meg minimálba hajló zene, hogy csak a cöxponban ocsúdtam a chai fölött, mintha nem is lett volna péntek előtte, prezentáció, frusztráció meg munkanap. miinden péntek estére egy ilyet, ha lehet.
aztán adtam kölcsön piros hullámcsattot mikroport-tartónak (fősulisok forgattak filmet a goáról) felsétáltunk egész az erzsébet híd budai hídfőjéig, eddig azt hittem, gyűlölöm a novembereket csontba kúszó nedves hidegükkel, de most lubickolok a párás levegőben, sapka, sál, pulóver és bőrdzseki, végig a nehru parton, szombaton délután a tabán lehulott leveleiben a tacskóval, este a városligeti tó partján, szürke pára, piros fények a robinson körül és rengeteg kacsa (a kacsáknak igenis van értelme) ezek ilyen napok, hogy minden jól sül el, még a hajnali randevúk is - azt mondja nyilvános helyen csak a terem két végében leledzhetünk, régóta hiányolt érzés is ez, csak tudnám, egyszercsak hirtelen hova tűnik, hogy szöknék, menekülnék a helyről el, el helyett bele vagy felé, de aztán egész délelőtt az ágyamban marad és megnevettet, én meg egy kicsit pont inkább nem törődöm semmivel, olvasok, sodródok a vasárnapban csak, jól vagyok, még csak igen óvatosan, de azt hiszem lassan megint álmodozok.
megmosolyogtat és mármár elvarázsol, szombat hajnalban háromkor randevú, egy-null oda.
(nem ezért, de már el tudom képzelni az időt, amikor már nem is értem, mit kerestem benned, hagy koptassam a szót, felszabadító)
mellesleg, a hajam vakító narancssárga, és lásscsodát, egy-két sor folyosón éneklés is megy már, asszem lassan újra összerakódom. lehet mégis a páros évek a jók nekem?
(most interjúznak a helyemre, fura kis érzés is ez...)
hazaséta, határtalan jókedv, egyedülmosoly, aludni megint nem fogok sokat de most csak a legjobbakban bízom, a honlap pont olyan jól fog kinézni, ahogy elképzeltük és jót is beszélgettem a grafikussal, emiliana torrini szól és csak hallgatom a gondolataim.
nyilván nem eget rengető a megfigyelés, de ajándékot kapni, amit magadon hordhatsz tökéletesen mást jelent olyantól, akit nagyon szeretsz (még ha csak egy selyemszalag is) mint valakitől akit kedvelsz, de nem szerelemmel. persze a karkötők meg a gyűrűk meg a láncok bilincsek jelképei, tudjuk ezt, én meg csodaszép fülbevalót kaptam, és nem tudom tiszta szívből azt mondani, hogy köszönöm, mert inkább megijeszt.
szeretnék megint koncertre menni egyedül, de alig szököm el magam elől is, csendet, dunaparti bóklászást meg forraltbort vágyok, selyemszalagokat a bokámon.
közbenmeg voltam interjún, hogyismondjam, igenjól sikerült, szinte már sajnálom, hogyha felvennének sem megyek oda, ér valakinek az életéből ellopni egy órát kíváncsiságomban?
(mindenki nagyon kedves, aki meghallja, hogy elmegyek)
jaés, valaki lepjen meg a hatalmas, puha, a hajam színével remekül összevitatkozó szürke sállal amit az orsay-ben néztem ki, de egy, hatezerért még úgy is sokallom, hogy mindkét végén van zsebe, kettő, félelmetesen leégtem, thx to the apeh. (tudtad, hogy a haszonélvezeti jogi vagyoni értékű, és mint olyan, ha lemondanak a javadra, illetéket kell fizetned? mire a csekk ideért én tökéletesen elfelejtettem. sál viszont akkor is kell, ha mint drága lakótársam rámutatott, tele van az előszoba hatezerfélével. szürke nincs. neem, nemkötött sem.)
végiggondolva, mi is a közös az exeimben, rém egyszerű levonni a következtetést, hogy a domináns hímekre bukom. mindez evolúciós pszichológiai szempontból persze a legkevésbé sem meglepő, de annál szórakoztatóbb végiggondolni, hogy vajon azért a hökelnökök, lapigazgatók meg főnökök, mert tulajdonképpen a legkevésbé sem vagyok konfliktuskerülő és élvezem a velük vívott csatákat, mert én vagyok a túl erős, aki mellett egy kicsit is magabizonytalan ember nem áll meg (és ezzel még halálra is idegesít) vagy egyszerűen csak szeretem az okos fiúkat magam mellett.
(kerül, kerülöm, beszélnék, nem beszélnék, szerintem nem beszélne, semmi extra, csak szeretném lezárni végre, remek jelek: kávéfőzés közben hangosan fütyörészek)
volt itt minden, pénteken 9ig munka, szimultán sikamlós msnezés meg rengeteg szép rajz beszkennelése a honlaphoz, gombaleves és sminkelős szessön szanderéknél, időhúzás, hozzámbuszozás, fél2kor merlinhezérés és elfogyott jegyek. mondjuk amúgy sem szívesen szardíniáskodtam volna odabent 40 fokban, meg végülis a gödörre sem mondhatom, hogy nem volt vicces, oldaltállós, embereken meg a fura déjén nevetős, voltosztálytársakba belefutós este. így is eltartott fél 4 ig, mire hazaértem, mindenféle sms-ek, otthonhagyott telefon, esőbenséta, másnap délig alvás.
szombat este végre szaffiék, pizza és sütőtök és a kérdés, ciki-e, ha egyszercsak eljön a pont, hogy fontosabb a pasid, mint a barátaid, és tudodmit, nem, inkább az a kár, ha nem hiszed el, hogy szerintük is természetes, de ha nem is, mindenképpen vállalható döntés, hogy inkább mellette maradsz, ne ébredjen rosszulétből egyedül egy ismeretlen helyen. de a legjobbak, a rengeteg nevetés és a kuplung és corvintető közötti sétában egyszercsak megtalált nyugalom.
vasárnap meg csak a lakásban bent, muffinsütés (kisjukka) póréhagymás tészta és rengeteg dr house, kimozdulnisekedv, lemondott randi, írni meg megint elfelejtettem, dehát néha ilyenez.
arra gondoltam, emberi időben hazaérek, alszom egy órát aztán csak lejutunk a merlinbe, hát, az első fele nyilvánvalóan nem jön össze, de innen szép nyerni, meg nem beájulni, inkább csúnyán berúgni aztán ugrálni hajnalig, szupernyüssz, rühellek míting memót írni, valaki jöjjön, rángasson meg, ébresszen fel, vigyen haza, rakjon össze. ilyenek.
majd valaki egyszer fejtse meg, mi a kattanás, honnan a sün üzem, a tüskék azonmód, hogy valaki kicsit szorosabban ölelne, a határokat szigorúan jelölő, egyenesen kinyújtott karok, az enyhe idegbaj, ha nem hagynak éjjel aludni vagy két ébresztőcsörgés között beszélgetnének velem (ne, a teáig meg a forró zuhanyig egy vicsorgó kis szörny vagy egy alvajáró lakik a bőrömben) persze a válasz egyszerű is lehetne, vannak az emlékek, amikkel nem lehet birokra kelni, vagy csak tudom mit keresek és nem alkuszom vagy tudod mit, még egyszerűbben, lehet, hogy igazából nem is keresem...bocs mindenkitől, aki az utamba kerül és mert édes, vicces, megnevettet, jól érzem vele magam és azt gondolom ezúttal másképp lesz, nem figyelmeztetem időben.
(nem rinyál, tulajdonképpen szuperjó estéje volt, csak bántani nem akar)
